Le Mans-i 24 órás: óriási dráma, de az igazi szenzáció elmaradt

Vasárnap hajnalban azt hittük, hogy csúcson van a dráma-faktor, délelőtt már tudtuk, hogy tévedtünk.

Elképesztően fordulatos és izgalmas volt az idei Le Mans-i 24 órás verseny. Öt LMP1-es autó indult, de csak kettő ért célba: a 2-es Porsche, valamint a 8-as Toyota, amely végül csak kilencedik lett. A vasárnap hajnali időszak drámát hozott a pályán: fél órán belül két autót is vesztett a Toyota. A 7-es műszaki hiba miatt lassult le, Kobayashi a hibridhajtással próbált visszaevickélni a boxba, sikertelenül. Hat körrel ezután Lapierre összeütközött egy LMP2-es géppel, defektet kapott, majd lángra kapott a Toyota, így ő is kiállt.

Vasárnap délelőtt 11 óra magasságában érkezett a következő hihetetlen jelenet: a vezető 1-es Porsche az olajnyomás miatt lassított le, majd állt félre. 13 kör előnye volt a 38-as DC Racing Oreca LMP2-vel szemben, tehát borítékolhatóan simán nyert volna. A verseny történelme során először állt az élre egy LMP2-es autó.

Ezután óriási hajsza kezdődött: a még talpon lévő 2-es Porsche eszeveszett tempóban, körhátrányban eredt az LMP2-es kocsi után a győzelem érdekében. Végül Bernhard utolérte Tungot, így amennyire még lehetséges volt, helyreállt a világ rendje: LMP1-es kocsi került az élre, ráadásul egy olyan Porsche, amely a verseny során állt az 56. helyen is, miután tönkrement a hajtása az első tengelyen és legalább egy órát a boxban vesztegelt.

A 2-es Porsche tehát győzni tudott, a második és harmadik helyen viszont LMP2-es autók értek célba: a 38-as rajtszámú Jackie Chan DC Racing (Ho-Pin Tung, Thomas Laurent, Oliver Jarvis) valamint a 13-as Vaillante Rebellion (ifj. Nelson Piquet, David Heinemeier Hansson, Mathias Beche)

Az utolsó percekben a GTE Pro kategória volt a király

Ebben a kategóriában végig izgalmas csata zajlott, ráadásul még öt perccel a leintés előtt is az első helyért dúlt a kerék a keréken harc. A 63-as Corvette és a 97-es Aston Martin elképesztő csatát vívott. Az utolsó előtti körben az Aston bebújt a Corvette mellé a célegyenes előtt és egy szép manőverrel maga mögé utasította azt. Később viszont a Corvette defektet kapott, így csak harmadik lett a 97-es Aston és a 67-es Ford GT mögött.

Az amatőr kategóriát a 84-es JMW Ferrari nyerte.