Az elmúlt évek legjobb háborús filmje lehet: itt a Dunkirk első hivatalos előzetese

A dunkerque-i evakuációt bemutató film zseniális háborús dráma lehet, ha nem lőnek mellé a rendezők. Az előzetes alapján telitalálat lesz.

Christopher Nolan filmje eddig is nagyon várós volt, az első hivatalos trailer csak fokozta ezt. Ebből a 2,5 percből úgy tűnik, hogy egy újabb klasszikus háborús eposszal gazdagodik a világ, ami minden idők egyik legnagyobb hadi katasztrófájáról, aztán minden idők egyik legnagyobb evakuációjáról szól.

Miután a szövetségesek vereséget szenvedtek Németországtól a nyugati fronton, a dunkerque-i kikötőnél gyűltek össze a maradék hadosztályok. A Dynamo hadművelet keretein belül 330-400 ezer szövetséges katonát sikerült átmenekíteni a La Manche csatornán keresztül Angliába.

Christopher Nolan ezt viszi most vászonra. Rövidebb előzetesek már eddig is kijöttek a filmről, az első a félelemről, a második a szereplőkről szólt, de ez az igazi hivatalos előzetes.

A film júliusban kerül a mozikba.