A szlovákok észhez kaptak, mentenék a termőföldet a külföldi befektetőktől

Miközben Magyarország kinyitotta, a szlovákok bezárnák azt a kaput?

A tervezett szigorításokat három, már meglévő törvény illetve az alkotmány módosítása révén és egy teljesen új földtörvény elfogadtatásával akarják megvalósítani - mondta a pozsonyi lapnak Lucia Gallová, a szlovákiai agrártermelők egyik, a jogszabályok előkészítésén a szlovák agrárminisztériummal együttműködő szervezetének, a Vidéki platformnak az elnöke.

Jaroslav Puskác, a szlovák agrártárca törvényelőkészítő részlegének vezérigazgatója HN-nek adott nyilatkozatában arra emlékeztetett, hogy Szlovákiában jelenleg nincs jogszabályi felső határa annak, hogy a külföldiek mennyi mezőgazdasági földterületet vásárolhatnak, s ez az egyik ok, amiért az ország érdekes számukra.

Már az ajtóban állnak

Az MTI tájékoztatása szerint, Szlovákiában mintegy 2,4 millió hektárnyi mezőgazdasági földterület van. Arról, hogy ennek a területnek mekkora hányadát birtokolják külföldi befektetők, csak meglehetősen eltérő becslések állnak rendelkezésre, de az nem képezi vita tárgyát, hogy a külföldiek földvásárlása növekvő trendet mutat. A HN szerint jelenleg az ország teljes mezőgazdasági földterületeinek 5-6 százalékát, mintegy 100-150 ezer hektár földet birtokolnak külföldi, köztük dán, holland de akár kínai befektetők is. Más becslések szerint ez az arány sokkal magasabb is lehet, a szlovák gyümölcstermesztők uniója szerint a gyümölcsösöknek már csupán 75 százaléka van hazai kézben.

A HN szerint a külföldiek fokozódó szlovákiai földvásárlásának az alacsony árak a fő mozgatói. Szlovákiában a mezőgazdasági földterületek négyzetméterenkénti ára 0,12 és 1,3 euró között mozog, ami csupán harmada, negyede az uniós átlagnak és huszada például a hollandiainak.

A beszámoló nem tesz róla említést, de tegyük hozzá, hogy bizonyos szempontból Szlovákia még rosszabb helyzetben van, mint hazánk. Északi szomszédunknál csak 3.934 hektár feletti birtoktest számít nagybirtoknak, addig ez a határ nálunk valamivel kisebb, 3.531 hektár. Ez azt is jelenti, hogy jóval kevesebb birtoktestet kell felvásárolnia ahhoz a külföldi tőkeérdekeltségeknek, hogy jelentős mennyiségű termőföldhöz jussanak.